zeke gyula - frankl aliona

Kávézók kalauza

beedecker

Az elmúlt fél évtizedben úgyszólván megbolydult a város, egyre-másra nyíltak és nyílnak az új helyek. És a régiek. Budapest ma sokunk örömére a kávéházi kultúra nyilvános intézményeinek terén is egy új konjunktúra, egy új Gründerzeit éveit éli.

A Kávézók kalauza arra tesz kísérletet, hogy nyomába eredjen e változásoknak. Több kíván lenni pusztán kávés reklámfüzetnél. Miközben betölteni igyekszik a hagyományos bedekker-szerepet, arra törekszik, hogy a kávés nyilvánosság új fejleményeit a budapesti kávéházi kultúra múltjának máig eleven erőterében is elhelyezze.

Mit tart hát a kezében az olvasó, mit nyújt e kalauz?

E pillanatban -azaz 2005 februárjának végén- Budapesten hozzávetőleg háromszáz, fogalmazzunk így első közelítésben: kávés hely van. Magukat kávéháznak, cafénak, kávézónak vagy (esz)presszónak (is), s esetenként cukrászdának nevező helyek, amelyek kínálatuk, szolgáltatási szerkezetük, térképzésük, s mindezek következtében előálló sajátos légkörük révén a kávézási kultúra nyilvános intézményeiként tarthatók számon. Látszólag egyszerű hát a dolgunk. Soroljunk fel minden helyet, amely a cégtábláján a fönti nevek valamelyikét viseli! (Bizonyos megszorításokkal meg is tesszük ezt a kötet indexében.) Jó okunk van azonban az óvatosságra, s ezért álldogálunk előbb kicsit az utcán, majd be is ülünk mindenhová egy kávéra. Majdnem mindenütt mást látunk és tapasztalunk, ám emellett több olyan jelenséggel találjuk szemközt magunkat, amelyek meggondolásra késztetnek.

Először is szembetűnő, hogy az adott hely jellege, szolgáltatásai és valódi arculata igen gyakran nem felelnek meg annak a történetileg kialakult képnek, amelyet az önmegnevezéshez társítunk. A több funkciós vendégterekben emellett számos esetben szembesülhetünk a kávés arculat háttérbe szorulásával, vagy a névleges ottlét ellenére a puszta hiányával.

Számolnunk kell végül némelyik nagyobb cukrászdával is a kötetben, mert van jól látható és élhető kávéházi vagy épp presszós arculatuk is. A Gerbeaud, a Hauer, a Lukács vagy a Ruszwurm említhetők példaként e sorban. Így volt ez a két világháború között is, a nagyobb cukrászdák bérlői és tulajdonosai rendre igyekezték elnyerni a kávésipar gyakorlásához szükséges hatósági jogosítványokat is, s e törekvésük olykor nem csupán sikerrel járt, de -mint például a kávés szakmában is nagy tiszteletnek örvendő Auguszt József esetében-, az ellenérdekű kávés ipartestület támogatását is maga mögött tudhatta.

(Zeke Gyula)