c. plinii secundi - idősebb plinius
Naturalis Historia - Természetrajz
XXXIII-XXXVII - 33-37. könyv (Az ásványokról és a művészetekről)
Latin-magyar kiadás Fordította: Darab Ágnes és Gesztelyi Tamás Lektorálta: Dr. Maróti Egon
Megjelent: 2001 - B/5, 440 old., kötött
ISBN 963 8477 57 1
Ára: 2 500,- Ft
online rendelés
Caius Plinius Secundus Maior (az idősebb, Kr. u. 23 vége-Kr. u. 79. aug. 25.) polihisztor. Ifjúságát jórészt Rómában töltötte, ahol többek között Antonius Castor, a jeles botanikus volt a mestere. 30 éves kora körül közéleti pályára lépett, mint magas rangú lovastiszt az alsó-germániai hadseregnél szolgált. Nero uralkodása alatt csak a tudományoknak szentelte életét, majd 70-ben magas rangú tisztként Vespasianus judeai hadjáratában vett részt, s egy ideig Szíria provincia kormányzója, majd Vespasianus bizalmas híve. 79-ben a Vezúv kitörésének helyére sietett, nemcsak tudományos megfigyelések céljából, hanem azért is, hogy a bajba jutottakat megsegítse. Ekkor vesztette életét gázkitörések következtében.
A szerző leírja és rendszerezi a csillagászati, földrajzi ismereteket, a világmindenséggel, a születéssel, örökléssel, az állatok rendszerével, a növényekkel, a gyógyszerkészítéssel, az orvostudomány történetével, a görög, római művészettel, az ásványokkal foglalkozott. A későbbi korokra nagy hatással volt műve, még a 17-18. században is sokat idézték. A magyar tudományos irodalomban is jelentős a hatása Temesvári Pelbárttól és Melius Juhász Pétertől kezdve a reformkorig. Magyarul eddig csak részletek jelentek meg a 37 könyvből, most hiánytalanul veheti kézbe az olvasó az említett 5 könyvet.
|